Egyetemista lettem. Fiatal, öntudatos, boldog, okos és szépnek mondott hölgy. Már nem egy a tucatból. Külsőleg és belsőleg kezdett kibontakozni igazi egyéniségem.
Igaz a mondás, az ember életének legszebb része az egyetemi évek.
Beindult a szorgalmi időszak. Nekünk, volt biológia-kémia szakosoknak az első év nem sok újat hozott. A leadott anyag nagy részét már gimiben elsajátítottuk. Így aztán lazára vettük.
Az első időben a felsőb évfolyamok facér srácai felmérték az új felhozatalt, mi meg kíváncsian figyeltük őket. Rajtam is megakadt sok srác szeme. Randiztam szinte minden nap. Hol egyik, hol a másik fiúmmal. Nem voltak ezek komoly kapcsolatok, amolyan szórakoztató szárnypróbálgatások. De tény, nem unatkoztunk. Eljártunk sörözni, buliztunk, táncoltunk. Éltünk ezerrel.
Az évfolyammal hamar összemelegedtünk. Jellemzően itt is a lányok voltak többségben. Mindjárt szeptemberben szüretre vitték az egész szakunkat, az első évfolyamtól az ötödikig. Itt lehetőségünk volt az egész szak megismerésére.
Gondolatban végigszaladtam most az ismert arcokon, és elgondolkodtam, ki mire vitte. Bizony, akadémikusoktól rokkantnyugdíjasig, intézményvezetőtől pályaelhagyóig minden megtalálható köztünk. Sokan külföldön dolgoztak, a legtöbbjük ott is ragadt. Sok kapcsolat megmaradt, sajnos néhány eltűnt.
A szórakozás mellet azért a tanulásra is figyeltünk, ha nem is vittük az első évben túlzásba. Különösen a gyakorlatok bizonyultak érdekesnek.
Túl az első szorgalmi és vizsgaidőszakon, februárban hazköltözött barna szemű, barna hajú ismerősöm. Természetes, a levélváltások után, szeméyesen is találkoztunk ismét. És innen új fejezet kezdődött életemben.