Az elmúlt hétvége kész kabaré volt. Párommal hol nevettünk, hol sírtunk. Ő már jobban van, én ugyanolyan fájdalmakkal küzdök, mint eddig. Holnap kiszedik a varratokat, a rögzítés még 3 hétig marad a két ujjperc között. A doki szerint 80-90%, hogy túléli az ujjpercem. Úgy legyen.
Tegnap takarítónő dolgozott nálunk. Szégyen, nem szégyen nem volt más választásunk, holnap érkeznek a gyerekek. El is húztam itthonról, égett a bőr a képemen. Hogy még több lett a tartozásunk, már érdekelni sem érdekel, ráadásul ma fodrásznál kellett hajat mosatnom, amit apa művel a hajammal, azt nem lehet hajmosásnak nevezni.
Lassan napi rutinná válik az orvoshoz járás, hiányozni fog, ha egyszer majd véget ér.
Kézzel nem tudok írni, géppel is csak nagyon keveset. Így szépen elmaradok mindenhonnan. De már ez sem izgat.
A kötelező jellegű tennivaló nagyon sok, alig birok vele. Ha tehetném, most feladnám, de még ezt sem tehetem meg.